Ismét találkoztunk

Drága Lázas Beteg!

Annyira sajnálom, hogy nem tudtál jönni idén a szokásos irodai bulira. Csalódott voltam reggel, amikor felhívtál, hogy nem vagy jól. Nagyon jobbulást, kúráld magad, és persze, hogy megértem és tudom, hogy Te is sajnálod. Én meg azt sajnáltam különösen, hogy előtört belőlem a háziasszony csalódottsága. Mondtam is, hogy mennyire nem szeretem a bulit megelőző napot és az aznapot sem, amikor befutnak a „sajnálom, de közbe jött valami” telefonok, pedig tudom, hogy ez az Élet velejárója.

Így abban a reményben, hogy már egy kicsit jobban vagy, elmesélem, hogy hogyan is volt ez idén:

Először is kirángattam magam abból az életérzésből, hogy soha többet nem szervezek semmit, mert csak lemondják, és elkezdtem örülni azoknak, akik ideértek. Ahogy gyülekeztünk, megint átéltem azt a tanítást, hogy milyen könnyen látjuk csak a hiányt, és felejtünk el örülni annak, ami viszont adatik. Így mire gyakorlatilag az iroda összes fellelhető ülőalkalmatosságára szükség lett, mert annyian voltunk, már nem is értettem, hogy hogyan engedtem meg magamnak ezt a kétségbeesést. (Azért még ekkor is hiányoztál!)

Képzeld el, valahogy úgy alakult, hogy szinte magától megszerveződött a pogácsa, gyümölcs, zserbó vendéglátás. Kicsit zavarban is voltam, hogy nem mindent én csináltam, mondhatni idén semmit nem én csináltam, de ezt is tanulnom kell, hogy kérjem és elfogadjam a segítséget. Én igazából arra koncentráltam, de nagyon, hogy megfelelő mennyiségű pezsgő legyen, hogy tudjunk koccintani arra, hogy ismét együtt vagyunk. Idén a 15. alkalom, hogy összehívok mindenkit, akik a szakmai életemben velem voltak és vannak. Akikkel lehet együtt gondolkodni, megosztani örömöt, bánatot, nehézséget és sikereket. Tudod, hogy a mániám, hogy összehozzak embereket, és idén is olyan jó volt megélni, hogy ez egy olyan fórum, ahol tudunk, tudtok egymással kapcsolódni.

A telefonban kérdezted, hogy kik a meglepetés vendégek. Ebben az évben ketten voltak, akik elfogadták a meghívásomat, hogy csatlakozzanak a „Konglomerátumhoz”. Majd mesélek róluk, jó?

Az idei mottóm, amit a szokásos évértékelő beszédemben is elmondtam „Engedni, ami/aki megy, Fogadni ami/aki jön”. A hagyomány tartása mellett nagyon fontosnak tartom, hogy valódi, aktuális, működő kapcsolatok jöjjenek össze, élő energiával megtöltve az összejövetelt, ami aztán a mindennapokba is továbbgyűrűzhet.

Jaj, Drága ha látnád, milyen gyönyörű virágokat kaptam, ez már a tavasz előszele!
Meg persze rengeteg csokit…. emlékszel, Veled találtuk ki a Gombóc Artúr irodát. Lehet kerek, szögletes, táblás, töltött vagy ét, csak csoki legyen!

Gyógyulj meg és találkozunk, jó?

Szeretettel
Ügyvédnő (igaz Te már CoachNőnek hívsz)

Ui:

Te el tudsz engedni már nem annyira működő kapcsolatokat?
Mersz beengedi újakat?