Ubul emlékére

Pár éve a születésnapomat egy (öt alkalmas) tematikus női csoportban ünnepeltem, ami minden szempontból új élményt adott.

Előre meghirdetett feladat volt, hogy aznapra mindenki vigyen magával egy olyan tárgyat, ami fontos számára, és aminek elengedésével úgy érzi, hogy ténylegesen le tud tenni valamit a múlt terheiből.
Sokat gondolkoztam, hogy mi is legyen az, többször elolvastam, jogászi pontossággal elemeztem az email szövegét, és próbáltam kitalálni, hogy vajon visszakapjuk-e a „játék” után, vagy ha nem, akkor mi lesz a kiválasztottal? Tudtam azt is, hogy a feladatot meg lehet úszni vagy meg is lehet ragadni a kínálkozó lehetőséget.
Végül Ubult választottam, egy hajdan fehér Kis Nyuszit Kék ruhában, akit korán elvesztett Édesanyámtól kaptam. Úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy útjára engedjem őt egy újabb adag fájdalommal együtt.
Bármennyire felkészültnek éreztem magam, összefacsarodott a szívem, amikor kiderült, hogy tényleg és igaziból eljött a búcsú ideje. Az érzelmekkel felruházott tárgyak újrarendeződtek, mindenki beadta a sajátját a közösbe és választott helyette valami mást.

Születésnaposként én nézhettem körül először azon az asztalon és adhattam új értelmet annak, ami azonnal megfogott. A belső harcos útja c. könyv borítója várt rám (később a könyvet is megkaptam), ami coaching kézikönyvként egy újabb jel volt arra, hogy elinduljak ezen a gyönyörű támogatói úton. Így az elengedés felszabadító élménye mellé kaptam egy iránymutatást is!

Ubul is új otthonra talált, vidékre költözött. A napokban tudtam meg az örömhírt, hogy Ubult választó társam kislánynak adott életet, a Nyuszit örömmel fogadó nagylánya mellé. Örülök Ubul újabb játszótársának - írtam neki, és mosolygott a lelkem.

Az már csak hab a tortán, hogy mikor aznap este az unokatestvéremnek elmeséltem Ubul elengedését, elképedve hallgatott, majd átadta ajándékát, egy Kismacit. Hosszas gondolkodás után választotta, közte és egy KÉK Nyúl között ingadozott.
Kaphattam volna könyvet is, meg annyi minden mást, de megértettem az üzenetet, ami abban erősített meg, hogy Ubulnak tényleg a kislány(ok) mellett van a helye.
A bennem élő gyerek meg kapott egy Macit, akit Zakariásnak neveztem el hirtelen jött sugallatra. Még mindig a történet hatása alatt lévő unokatestvérem azonnal megnézte a név jelentését:

„ISTEN ismét megemlékezett”. Feladata az emberek segítése és támogatása.

Te mit engednél el és miért? Mire vágynál helyette?